Fehér és szürke bokacsizma – így hordva tényleg nélkülözhetetlenek

A fehér és a szürke a divat színei – idén is. Bokacsizmával házasítva meg különösen trendiek. De hogyan érdemes viselni őket a minél nagyobb siker érdekében?

Mennyire fontos a testalkat?

Mondhatnánk, hogy nem az, de akkor a legtöbb stylist véleményével egyenesen szembe mennénk. Ugyanis számít, annyiban mindenképpen, hogy aki alacsonyabb, annak megéri egy-két aranyszabályt elsajátítani, és főleg megfogadni ahhoz, hogy történetesen a frissen a CCC választékából beszerzett fehér bokacsizma éppen olyan hatást keltsen, mint ami a remélt.

Az első úgynevezett ökölszabály, amivel a stílustanácsadók gyakran élnek, hogy ahhoz, hogy az összhatás tökéletes legyen, célszerű hasonló színvilágú nadrágot választani, mint amilyen a lábbeli. Jelen esetben tehát a fehér, vagy az arra nagyon hajazó árnyalatok azok, amik szóba jöhetnek. Ez azért jó ötlet, és azért annyira javasolható út, mert így a kontrasztos hatás egy az egyben elkerülhető.

A másik aranyszabály, ami szintén nincsen kőbe vésve, mégis megéri elgondolkodni rajta, és persze a megvalósításán, úgy hangzik, hogy a bokacsizmához leginkább a térdig érő ruhadarabok passzolnak. Amikor egy ruha vagy szoknya túl hosszú, az nem mindenkinek előnyös fejlemény. Aki nyújtani kíván a lábain, mert mondjuk a felsőteste is hosszú, annak ideális variáns. Ugyanakkor az alacsony hölgyeknek ez kevésbé járható út. Hozzátesszük, hogy kivételek mindig akadnak, ezért a saját ízlés az, aminek a szava döntő, és döntnök is egyben. Ha túl nagy a bizonytalanság, akkor a személyes próbálás sokat segíthet, és ez a CCC üzleteiben országszerte megannyi városban könnyedén megoldható. Ekkor kifizetődő taktika abban a szettben betoppanni a boltba, ami általánosságban jellemzi a fellépést, így ugyanis kifejezetten egyszerűvé válhat a válogatás, és természetesen a vásárlás is egyben.

A szürke mégsem unalmas?

Nos, nagyon úgy néz ki, hogy a soron következő szezonban semmiképpen sem! Aki kitalálta, hogy a hétköznapok, amik unalmasak, szürkék, biztos, hogy nem erre gondolt. A szürke bokacsizma ugyanis minden, csak nem unalmas, és a legkevésbé sem szokványos. Ugyanakkor közös nevezőre hozza a praktikusságot, valamint a szemre való tulajdonságokat. A szürke, mint szín, abszolút koszfogó, és nem nehéz belátni, hogy ez az őszi, téli csapadékos, saras periódusban aranyat érő pozitívum. Ám azért ettől még senki sem érezte jól magát a bőrében, ami nem csoda, lévén a hasznosság ugyan elengedhetetlen az elégedettséghez, ugyanakkor magában semmiképpen sem boldogít. Viszont, ha még trendiség is társul hozzá, akkor máris más a helyzet – márpedig jelen esetben pontosan erről beszélhetünk.

A szürke ráadásként nagyon jól kombinálható színvariáns, azaz némi szóviccel élve mind az ötven árnyalata sikerrel viselhető. A CCC online felületén megtalálhatóak azok a modellek, amik jelenleg a befutók, és ami még a vonzerejüket fokozza, hogy nemcsak itt és most vonzóak, hanem nagyon úgy néz ki, hogy a következő periódusban is azok lesznek, így aki most bevásárol, felfrissíti a cipős szekrénye tartalmát, hosszú távon jól járhat.

Szponzorált cikk

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük