Több mint négy és fél milliárdos adócsalás. Ezt sikerült összehoznia egy biztonsági őröket foglalkoztató, számlagyárat működtető bűnszervezetnek a Nyugat-Dunántúlon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
A tájékoztatás szerint a nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folyik.
Az adócsalásban érintett harminc elfogott ember közül hatot őrizetbe vettek: a Győri Járásbíróság négy embert letartóztatott, kettőnek pedig elrendelte a bűnügyi felügyeletét – írta a Telex.
A bűnszervezet stróman ügyvezetők bevonásával és valótlan gazdasági ügyletek lebonyolításával foglalkozó céghálózatot működtetett, amelyben a cégek vagyonőrként és raktárosként dolgozó alkalmazottjait a látszólagosan az elkövetők érdekeltségébe tartozó alvállalkozói cégek láncolatába szervezték ki.
Az adócsalás élvezője azt se tudta, hova dugta
Így olyan költségszámlákhoz jutottak, amelyek révén a fizetendő általános forgalmi adót jogosulatlanul csökkenteni tudták, tehát megvalósult az adócsalás.
Az elkövetők számlagyárat is működtettek. A pénzügyi nyomozók egy nap alatt az ország ötven helyszínén tartottak kutatásokat és lefoglalásokat. A bűnszervezet első számú, több éles lőfegyverrel rendelkező vezetőjét a NAV Merkur bevetési egysége fogta el.
A kutatások során az adócsalást kitervelő bűnszervezet vezetőinek otthonában több mint 350 millió forint és több mint 220 ezer euró (82,4 millió forint) készpénzt, emellett mintegy hetven, nagy értékű ékszert találtak.
A nyomozók mindezeken felül luxusingatlanokat és prémium járműveket foglaltak le, valamint bankszámlákat zároltak.
Volt olyan helyszín, ahol a sokat látott szakemberek is megdöbbentek. Ott már maga a tulajdonos sem tudta, hogy a lopott millióit a háza melyik részében rejtette el. Szerencsétlenségére a pénzügyőrök az eldugott pénzkötegek pontos helyéről
kézzel írt feljegyzéseket találtak
és a széfeket feltörve az utolsó forintot is lefoglalták.
A lefoglalásokkal és zárolásokkal több mint 2,4 milliárd forintnak megfelelő vagyont szereztek vissza az adócsalóktól.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik videójából kivágott képpel emlékeztetünk mindenkit, hogy az adócsalás miért nem jó móka. Soha ne lásson így édesanyád, a szomszéd vagy úgy egyáltalán bárki: