telekom digi infláció áremelés számla

Luxus lesz lassan a TV, internet itthon – íme Digi és a Telekom bejelentése

Úgy látszik, lassan vége lesz a jó világnak és a szolgáltatók is elkezdik növelni az infláció miatt az előfizetési díjaikat. A hírek rovatunkba azért került be ez a szörnyű fejlemény, mert nem túlzás, lassan sokaknak tényleg luxus lesz a TV (Sztárban sztárral együtt…) és az internet. Telekom és Digi bejelentés érkezett.

A Digi például bejelentette, hogy 14,5 százalékos drágulás jön a DIGI mobil és vezetékes díjcsomagjaiban májustól. Újból árat emel tehát a 4iG által 2022 elején felvásárolt DIGI, a szolgáltatónál a tulajdonosváltás óta ez lesz a harmadik áremelés – írja a Hvg.hu.

Ezúttal inflációs díjkorrekciót végeznek, azaz az áremelés a 2022-es fogyasztói árindex-változásának felel majd meg. 

És nincs jó hírünk a Telekom felhasználóinak sem. A Luxushirek.hu szerkesztősége például az elmúlt héten kapta meg ezt a szép üzenetet.

telekom sms áremelés

Ebből kiderül, hogy ez a cég is inflációkövető díjkorrekciónak hívott áremelést hajt végre. Már az áprilisban kapott számla is magasbb lesz, mint az előz.

Rendesek amúgy, felhívják a figyelmet arra is, hogy a bankunknál intézkedjünk, nehogy ne tudjunk fizetni. Kösz!

Hasonló cikkek

Comments

Comments are closed.