csányi sándor otp világ 1905 leggazdagabb ember
Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató a világ 1905. leggazdagabb embere

Fogadjunk ezt nem tudtad Csányi Sándorról

Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója több hírrel is bekerült a napokban a magyar köztudatba.

Nézzük is át gyorsan röviden ezeket. Egyrészt a Forbes frissítette a listáját és kiderült, hogy jelenleg ő a világ egyik leggazdagabb embere. A három hazai vállalkozó közül természtesen Csányi Sándor áll a legjobban, hiszen az 1905. helyen tanyázik.

Másrészt ismét az OTP első embere, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke lesz a nemzetközi szövetség, azaz a FIFA alelnöke. Nem változik az UEFA, vagyis a Európai Labdarúgó Szövetség elnöke sem, a következő négy évben újra Aleksander Čeferin látja el a feladatot – döntöttek a tagszervezetek képviselői a szervezet Lisszabonban zajló szerdai tisztújító közgyűlésén.

Ehhez kell még tennyi annyi kiegészítést, hogy Csányi Sándor a FIFA-alelnökségét igen, az UEFA-alelnökségét és végrehajtó bizottsági tagságát viszont nem tarthatta meg, mert egyrészt március 20-án betöltötte 70. életévét, másrészt az új szabályok szerint nem is lehet egyszerre UEFA- és FIFA-alelnök.

De térjünk is át a címben ígért 5 érdekességre a világ 1905. leggazdagabb emberéről a Wikipedia segítségével is. Ehhez a könnyebb fogyaszthatóság érdekében készítettünk egy infografikát.

csányi sándor otp világ egyik leggazdagabb embere 5 érdekesség infografika

És ha már magyar sikerek Ezt olvastad? Hazai luxushotel került a világ legjobbjai közé.

Hasonló cikkek

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük