Rogán Antal is felkaphatta a fejét, mert van itt egy javaslat, mégpedig a Párbeszéd nevű párttól. Azt akarják, hogy adóztassák meg a magánrepülők és magánhelikopterek használatát – közölte egy pénteki, online sajtótájékoztatóján a párt két társelnöke.
Szabó Rebeka azt mondta, hogy utasonként és repülésenként minimum ötvenezer forint adót javasolnak. Kiemelte, hogy az indítvánnyal megpróbálják visszaszorítani ezt a „rendkívül környezetterhelő luxushobbit”, az így befolyó pénzt pedig zöld fejlesztésekre költenék.
A képviselő kijelentette
„tudjuk” hogy Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Viktor miniszterelnök vagy akár Mészáros Lőrinc is előszeretettel használja ezeket a légieszközöket.
A 21. században, egy klímaválság idején azonban nemhogy növelni kellene ezeket az utakat, hanem vissza kellene őket szorítani – érvelt Szabó Rebeka. A politikus hangsúlyozta, hogy Magyarországon 2020-hoz képest megtízszereződött a magánrepülőzések, magánhelikopterezések száma.
Tordai Bence elmondta, hogy a Párbeszéd szakértői kidolgozták az adó részleteit. Ez azonban többről szól, arról, hogy fizessenek a gazdagok és fizessenek a szennyezők – szögezte le. Hozzátette, véleménye szerint egy ilyen javaslatot a magyar társadalom több, mint kilencven százaléka támogatna.
Ezt olvastad? Rogán Antal ex-feleségének majdnem medencéjét is lefotózták.