Hiába szegényedünk, özönlenek a pénzes betegek ebbe a magyar luxuskórházba! Mutatjuk, milyen lenyűgöző belül

Brutálisan nőnek a bevételei az V. kerületi magánkórháznak, ahol már egy egyszerű vizsgálat is több tízezer forintnál kezdődik. A műtétek ára több millió forintra is rúghat, de úgy tűnik, ez nem szegi kedvét a betegeknek.

Hónapokkal előre beteltek a műtéti időpontok a Dr. Rose Magánkórházban, ahol idén több mint 20 ezer pácienst látnak el, és majdnem 200 ezer vizsgálatot, valamint háromezer műtétet végeznek. Az ország első komplex magánkórházának idei árbevétele megközelíti a hétmilliárd forintot, ami 20 százalékos emelkedést jelent a tavalyihoz képest.

A fotók alapján aki ódzkodik a kórházi környezettől, annak sem kell félnie, mert az épület tényleg olyan, mint egy szálloda. A kórtermek a Dunára néznek, a fürdőszobákat pedig egy luxuslakosztály is megirigyelné. A kórház az V. kerületi Széchényi téren található.

Hangody László orvosigazgató szerint az ortopédiai, sebészeti, szülészeti, urológiai és plasztikai műtétek száma stabilan emelkedik. Sőt, mivel a kórház képességei bővültek, már komolyabb műtéti beavatkozásokat is el tudnak végezni.

A növekvő műtéti szám miatt az ötödik emeleti fekvőbeteg részleg nyolc új ággyal bővült. Az új szobák mindegyike a legmodernebb kórházi felszereléssel és különleges városi panorámával rendelkezik – számol be a Világgazdaság.

Mennyibe kerül?

A kórház árlistája szerint a szakorvosi vizsgálatok ára 39 ezer forint, de például a plasztikai műtétek előtti konzultáció ingyenes. A műtétek ára átlagosan 1-2 millió forint, attól függően, milyen beavatkozásról van szó.

Ezt olvastad? Tóth Gabi micsoda luxusvacsorát villantott.

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük