Az egész ott kezdődött, hogy Tóth Gabi csuklóján kiszúrtak egy 7 milliós Rolex órát.
Méghozzá a TikTok-on „rendelő” óraszakértő, Lakatos Zsolt regélte el, milyen luxus darabot láthatunk rendszeresen az énekesnő csuklóján. Szóval ez a döbbenetes hír terjed Tóth Gabiról, ami főleg azoknál verte ki a biztosítékot, akik nem tudják összeegyeztetni a kereszténységet ezzel a nagyzolással.
Milyen Rolex van Tóth Gabi kezén?
A szakember szerint a Sztárban sztár leszek! zsűritagjának órája listaáron 14 600 euró, a piaci ára pedig több mint 17 000 euró. Vagyis a jelenlegi árfolyamon mintegy 7 millió forintot ér – írta a Nyugatifeny.hu.
Ezután érkezett meg Fluor Tomi, vagyos Karácson Tamás reakciója. Ő úgy fogalmazott, hogy:
“Ha tudtam volna, hogy 7 milliós rolexszel jár a kereszténység, kicsit jobban hittem volna Istenben”
Kajdi Csaba is megérkezett a beszélgetésbe, aki szerint álszent dolog ilyen, brutálisan drága órát hordani. Krausz Gábor (Tóth Gabi férje) is posztolt az ügyben, ő úgy fogalmazott viccesen, hogy:
„Orra eladdo. Eredetti sájci orra, mer mán nem köll. Tizenhétteze ejuró”
Cikkünk írásának pillanatában sem a miniszterelnök, sem pedig az Amerikai Egyesült Államok nem szólalt meg az ügyben, de még hosszú a nap. Az biztos, hogy Tóth Gabi igencsak arrogáns választ adott a közösségi oldalán egy sztoriban. Így fogalmazott:
„Na! Van remény! Ma már csak az órámmal tudtak hergelni… a jövő héttől nyugi lesz talán, juhú! Ez most már tényleg vicc, de lehet, hogy hétfőre kitalálják, hogy a tűzijáték is miattam volt”
Ezt olvastad? Jákob Zoltán elmondta, milyen nő nem kell neki.