III. Károly brit király luxusautó
Megkoronázták III. Károly brit királyt

Itt az első fotó a megkoronázott III. Károly királyról

III. Károly brit király koronázása igazi történelmi esemény. Az egész világ ennek a lázában égett már a héten, most pedig Londonban a Westminster-apátságban megtörtént a nagy pillanat. Felkerült a fejére a korona.

Károly királyt és hitvesét, Kamillát 2300 vendég, köztük hozzávetőleg száz államfő jelenlétében koronázza meg Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője a londoni Westminster-apátságban.

Az udvar a brit kormánnyal egyeztetve 203 országból hívott meg vendégeket a ceremóniára. Jelen lesz Novák Katalin köztársasági elnök is, akinek személyében először vesz részt brit uralkodó koronázásán hivatalban lévő magyar államfő.

A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázó temploma.

Itt koronázták meg hetven éve, 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját, és 1066 karácsonyán a normann hódítót, I. Vilmost is.

II. Erzsébet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án elhunyt, és halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó.

A szombati ceremónián III. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázzák, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg.

Nézzük is a lényeget: Károly brit király koronázása után itt az első fotó az új uralkodóról.

III. Károly brit király fejére felkerült a korona
III. Károly brit király fejére felkerült a korona

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük