Lagzi Lajcsi
Lagzi Lajcsit várja a kecskeméti börtön

Lagzi Lajcsi inkább ide menne, mint a kecskeméti börtönbe

Lagzi Lajcsi sorsa úgy tűnik megpecsételődött. Friss hír ugyanis, hogy a másodfokú bíróság – a 24.hu értesülései szerint – helybenhagyta a korábbi ítéletet, így a trombitást várja a kecskeméti börtön. Szérnéztünk már egy kicsit a világ luxusbörtönei helyett, hogy mit választana inkább.

Ha már úgyis milliárdokért árulja a birtokát Lagzi Lajcsi és súlyos százmilliókért a fővárosi otthonát, csak be tudna fizetni valamelyik büntetésvégrehajtási intézetbe.

Nem túlzás, a világ legjobb luxusbörtönei gyakran nem büntetésnek, hanem megváltásnak tűnnek, de úgyis kiderül majd a Siachenstudios.com válogatásából.

Halden, Norvégia

A lap szinte invitál ebbe a börtönbe, amit egyszer MEG KELL NÉZNI. Ez annál is inkább érdekes, mert üzemel ugye.

A hírek szerint Norvégiában elég menő rabnak lenni, főleg itt, ahol tévé, saját fürdőszoba és még hűtő is van a cellákban. A Halden őrei közül sokan fel sincsenek fegyverezve.

Bastoy, Norvégia

Mondtuk. Ha luxusbörtön, akkor Norvégia, mert a lista második helyén is ők szerepelnek. Ezúttal a Bastoy következik, amelyben 100 elítélt lehet egyszerre. Ha kedvük támad, akkor teniszehzetnek, lovagolhatmak, vagy akár napozgathatnak is kicsit.

A szállás gyönyörű, zöldellő területek vannak, amitől a bűnözők valószínűleg elfelejtik, hogy éppen egy börtönben vannak.

Otago, Új-Zéland

A világ egyik legmenőbb börtöne. Szerintünk nem túlzás, ha azt mondjuk, Lagzi Lajcsi ide menne inkább a kecskeméti börtön helyett. A hideg téli hónapokban sem kell aggódni, mert van padlófűtés és frissen mosott törölköző várja a rabokat a rögbizés után.

Lagzi Lajcsi látod ezt? HMP Addiewell, Skócia

Az Addiewell inkább egy második otthon a rosszfiúknak. A büntetés helyett a mentális és fizikai gyógyuláson van a hangsúly. Szép színes szobák és teljes munkaidős foglalkoztatás várja az ide érkező vendégeket.

Leobeni büntetésvégrehajtási intézet, Ausztria

Nem túlzás. Inkább hasonlít egy 5 csillagos luxusszállodára a hely, mint egy börtönre. Annyi különbséggel, hogy nem kell pénzt költeniük az ott élőknek. Nincs is messze Magyarországtól, Lagzi Lajcsi számára ideális célpont lehet.

Suomenlinna, Finnország

A világ néhány nyitott börtönének egyike. Nincsenek rácsok, a foglyok szabadon mozoghatnak és a napokat építési projektekkel töltik.

Hasonló cikkek

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük