Jákob Zoli a következő Nagy Ő rendszeres szereplője már a magyar médiának. Most a Miss World Hungary (Magyarország szépe 2023) versenyen jelent meg és nem akárki mellett ült. Sarka Kata mellett nézte meg, ki lesz Magyarország szépe.
Korábban már kiderült, hogy meglátogatta a versenyzőket, hiszen a legszebb magyar lányok körmeit a Crystal Nails professzionális manikűrösei készítették. A milliárdos vállalkozó megérdeklődte hát, hogy elégedettek-e a végeredménnyel.
Az esemény zsűrielnöke – Jákob Zoli – korábban a versennyel kapcsolatban korábban azt mondta, hogy:
“Zsűrizéskor elsősorban a külső tulajdonságokat veszem figyelembe, azért mert a világversenyen is először azt értékelik, de fontos az is, hogy a lányok beszéljenek angolul.”
Nos, vasárnap elérkezett a Miss World Hungary csúcspontja. Luxus körülmények, csillogás és gyönyörű lányok. Kiválasztották ugyanis a legszebb magyar lányt, Jákob Zoli pedig az első sorból figyelhette a versenyzőket, ahogyan az MTI fotóján is láthatjuk, Sarka Kata társaságában.
És hogy pár szót a Magyarország szépe 2023-as versenyéről is írjunk. Négy év után megválasztotta a szakmai zsűri a legszebb magyar lányt, valamint két udvarhölgyét. Magyarország Szépe Hacsi Boglárka lett, az első udvarhölgy címet Szabó Orsolya, a második udvarhölgyét Novák Zafír Bella kapta. Itt van minden részlet a Miss World Hungary döntőjéről!