A magyar sztármodell és párja Los Angelesben élnek, ott, ahol az igazi nagy sztárok többsége. Egy romantikus, spanyol stílusú kis palota mellett tették le a voksukat, amely minden igényt kielégít.
A magyar sztármodell és párja Los Angelesben élnek, ott, ahol az igazi nagy sztárok többsége. Egy romantikus, spanyol stílusú kis palota mellett tették le a voksukat, amely minden igényt kielégít.
A XIII. kerületi Népfürdő utcánál nem mindennapi társasházat húznak fel: a leggazdagabbak költözhetnek majd ide, és úgy élhetnek, akár egy ötcsillagos hotelben. A luxuslakások olyanok lesznek, mint a filmekben, de megkérik az árukat: egy négyzetméterért csaknem 3 millió forintot kell majd fizetni.
Az utóbbi időszakban jelentősen csökkent ezeknek az óráknak az ára, azonban ha hihetünk az amerikai jegybanknak, ez már nem sokáig lesz így.
A rengeteg üzletbe könnyen beleszédülhet az amatőr költekező, aki nem tudja, mit hol érdemes venni. Bizony nem kell sajnálni az energiát, egy vérbeli párizsi szerint ugyanis megvannak a tuti helyek, ahol jót kapsz a pénzedért.
A több százezer forintos lista végére azért odabiggyesztett egy plüssállatot is – a Dior tornacipő és a legújabb iPhone után.
Solomon Zsuzsanna nem cicózik: mindenkit háromszor átvilágít, mielőtt elkezdene ismerkedni, aztán egy kisebb vagyont költ ruhára, hogy jó benyomást keltsen.
Ha igazi kényeztetésre vágyunk és a pénztárcánk is bírja, ne adjuk lejjebb a legjobbaknál! Akár Európában, akár messzebb tervezed a jövő évi nyaralást, most olyan szállodákat mutatunk, ahol garantáltan luxus élményben lesz részed!
Akinek van pénze, annak persze könnyű: ha egyszer kitalálja, akár az űrbe is mehet. Az üzletembernek éppen ez a terve, sőt, az előleget már ki is perkálta.
Saját kórház, golfpályák és bankok: ezt kínálja a The Villages, ami olyan, mint valami buborék – de kizárólag 55 éven felülieknek.